Politikatudományi Intézet

Beszámoló – Vezetőképzés 2016

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás és Kommunikációtudományi Kar Politikatudományi Intézetében április 22‒24. között harmadik alkalommal szerveztük meg a középiskolásoknak szóló vezetőképzést. Rendezvényünkre idén több mint 20 diák jelentkezett, akik diákszervezetekben tevékenykednek és érdeklődnek a politika és az közéleti események iránt. A rendelkezésünkre álló erőforrások miatt azonban csak 19 résztvevőt tudtunk fogadni.

Az idei képzésen a hangsúlyt egyrészt a vezetéssel kapcsolatos ismeretekre helyeztük, másrészt pedig arra, hogy a megszerzett ismereteket a diákok miként építhetik be a mindennapi vezetői feladatokba. A három napos képzés lehetőséget nyújtott a résztvevőknek arra, hogy a trénerek segítségével körüljárják a leadership, vezetői önismeret, a personal branding különböző aspektusait és a diáktanácsok társadalmi szerepének néhány aktuális kérdését.  A képzésen Salat Levente (BBTE), Kádár Magor (BBTE), Dániel Botond (BBTE) tartottak előadás, illetve Szabó Tamás vezetésével a diákok a diáktanácsokban tapasztalható problémákra próbáltak megoldásokat találni.

A rendezvény harmadik napján a diákok együttműködésével kiértékeltük a képzés szakmai részét, melyet az oklevelek átadása zárt.

 

Szervezők:

  • BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományok Kar Politikatudományi Intézetének Magyar Tagozata;
  • POLITEIA – Romániai Magyar Politikatudományi Társaság.

Partnerek:

  • KoMPoT – Kolozsvári Magyar Politológus-hallgatók Társasága;
  • Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ).

 A képzést a POLITEIA – Romániai Magyar Politikatudományi Társaság és a Communitas Alapítvány támogatta.

communitas_vizszintes

BGA