Szeretnéd kipróbálni mindazt, amiről eddig tanultál? Ki szeretnéd deríteni, hogy mi is fekszik a legjobban neked? Csatlakozza Szakkolihoz és próbáld ki magad.

A BBTE Kommunikáció Szakkollégium az egyetemi oktatás gyakorlat-orientált képzésének támogatására hivatott, amelynek küldetése, hogy a téma iránt érdeklődők számára egy olyan környezetet teremtsen, amelyben az egyetemi diákok a tanárok és a szakemberek segítségével gyakorlati kihívásokkal találkozhatnak.

Miről szól pontosabban?

A szakkollégiumba felvételt nyert hallgatók promoválási és arculati tervek megvalósításán, illetve különböző kommunikációs projektkben dolgozhatnak. A munkafolyamat a megrendelői brief átvételével kezdődik, ezt követi az adott szervezet piaci környezetének a felmérése, a tervek kidolgozásához szükséges információk begyűjtése és feldolgozása, végezetül pedig a terv elkészítése és a javaslatok megfogalmazása.

A tevékenységek menete

A félév során három előre meghirdetett találkozás a partner céggel a következő tematika szerint:

a) a megrendelő szervezetek bemutatkozása és a briefek átadása,

b) a csapatok félévközi beszámolója az eddigi megvalósításokról

c) az elkészült projektek bemutatása és kiértékelése.

A félév során a szakkollégisták számára különböző konzultációkat és készségfejlesztési workshopokat szervezünk.

Miért éri meg? 

A szakkollégiumba felvételt nyert diákok egyéni tutoriális képzésben részesülnek. Lehetőséget kapnak, hogy saját szakmai kapcsolataikat építsék. Az eddig megszerzett elméleti ismereteiket gyakorlatban is kipróbálhatják valós projektek mentén. Távlatilag pedig ezek a projektek segíthetik a munkaerőpiacon való elhelyezkedésüket.

A felvételi menete

A szakkollégiumba felvételizhet minden alap- és mesterképzéses kommunikációs diák, aki szeretne aktív szerepet vállalni valós projektek megtervezésében, valamint úgy érzi, hogy képes határidőre dolgozni és kellő igényességgel áll a tervek kidolgozásához.

Jelentkezési határidő

Az idei BBTE szakkollégiumba a jelentkezési határidő: 2018. november 16. (péntek) 

A programban való részvételi szándékot az alábbi e-mail címen lehet jelezni: krippan.kinga@gmail.com

Programfelelős 

Krippán Kinga

krippan.kinga@gmail.com